A Dead Rising 2 augusztus 31-én fertőzi majd meg a boltokat

Egy évvel ezelőtt pontosan ezen a héten jelentette be a Capcom, hogy megalkotja a Dead Rising második epizódját, méghozzá Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és PC-re is. Először Észak-Amerikában kerül majd a boltok polcaira, Európában pedig majd csak szeptember 3-án kerül forgalomba.
Miközben a Microsoft eredeti játékrendszerének választékossága elveszett, egyre több lehetőség kínálkozik a konzol világban, hiszen az Xbox 360-al egyre nagyonbb sikereket érnek el. Szinte minden játék megjelenik Xbox 360-ra. A Dead Rising 2: Case Zero mindenen elérhető lesz majd. Mint az tudjuk, a játék a film alapján készült.
Nem kell bemutatni a játékot, hiszen az első epizód folytatása lesz. A lényeg nem változik, ugyan úgy zombik ellen kell majd harcolnunk. Természetesen azért a grafika jelentősen javult, hiszen az első rész kiadása óta eltelt már néhány hónap. Az első rész nagy siker volt, és a készítők azt ígérik, hogy nem lesz ez másképp a második résszel sem.
A rendszerigényről még nem tudunk semmit, a Capcom csak a megjelenési dátumot jelentette be és megerősítette azt, hogy mindenre megjelenik. A filmet egyébképn Keiji Inafune rendezésével forgatták Észak-Amerikában, így nem csoda, hogy itt jelenik meg majd először. Ezen kívül a filmet is a Capcom hozta forgalomba.
PZ

Baseball ütővel a zombik ellen

Dead Rising 2 Trailer
Nem kell bemutatni a játékot, hiszen az első epizód folytatása lesz. A lényeg nem változik, ugyan úgy zombik ellen kell majd harcolnunk. Természetesen azért a grafika jelentősen javult, hiszen az első rész kiadása óta eltelt már néhány hónap. Az első rész nagy siker volt, és a készítők azt ígérik, hogy nem lesz ez másképp a második résszel sem.

Szinte bármilyen tárgyat használatba vehetünk a játék során
A rendszerigényről még nem tudunk semmit, a Capcom csak a megjelenési dátumot jelentette be és megerősítette azt, hogy mindenre megjelenik. A filmet egyébképn Keiji Inafune rendezésével forgatták Észak-Amerikában, így nem csoda, hogy itt jelenik meg majd először. Ezen kívül a filmet is a Capcom hozta forgalomba.
PZ
Szóljon hozzá a játékhírek Fórumon!
Játékhírek Online - www.jatekhirek.hu
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.hu
www.mconet.hu