Monster Hunter és Frank West visszatérnek

A Capcom és a Konami a hatalmas sikert aratott első rész után bejelentette, hogy Monster Hunter visszatér a Lost Planet 2-ben. A játék Xbox 360-on és PlayStation 3-on fog majd megjelenni, és a játék története nagyjából ugyan az lesz, mint az első részé.
PSN-en valamint Xbox 360 Live-on nem lesz majd játszható a játék, de akik kedvelték az első részt valószínűleg ezt nem is bánják. Az első rész nagy vetélytársa a Gears of War széria volt, de a második rész miatt sem kell aggódni, hiszen sorra dobják ki a gyártók a jobbnál jobb játékokat, így az új Lost Planet 2-nek is bőven lesz ellenfele.
Ugyan úgy, ahogy az első részben is, egy elveszett bolygón leszünk majd, ahogy a cím ezt mutatja is. Új fegyverek, jobb grafika, új pályák és új lények várnak majd ránk a 2. epizódban. A játékmenet még izgalmasabb és pörgősebb lesz, mint az első részben, legalábbis a készítők ezt garantálják.
Arról, hogy pontosan mikor fog a boltok polcaira kerülni a játék egyenlőre még nincsen információ, de várhatóan legkésőbb július-augusztus környékén már kapható lesz. Addig is marad a már jól bevált első rész a megszokott fegyverekkel és pályákkal.
PZ

Jégbe zárt szörny

Játékmenet

Tájkép
Arról, hogy pontosan mikor fog a boltok polcaira kerülni a játék egyenlőre még nincsen információ, de várhatóan legkésőbb július-augusztus környékén már kapható lesz. Addig is marad a már jól bevált első rész a megszokott fegyverekkel és pályákkal.
PZ
Szóljon hozzá a játékhírek Fórumon!
Játékhírek Online - www.jatekhirek.hu
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.hu
www.mconet.hu